Szomorú szép péntek

Péntek van, ilyenkor örülni kell. Vége a hétnek, az életünket elborító munka, robot végre utat enged a pihenésnek. A túlterhelt ember hazamegy, lerogy a televízió elé és pihen. Pontosabban pihenni próbál.

Mások gyászolnak.

Nagypénteken minden katolikus szíve szomorú, nemcsak a Nagyhetet zárjuk le, hanem a Fájdalmak Fiának földi testben való életét is. Megemlékezünk a nemeslelkű arimateai Józsefről, aki elkérte a keresztre feszített Krisztus testét Pilátustól, hogy aztán méltó módon temethesse el. Drága és finom olajjal borította be, gyolcsba burkolta és egy közeli sírboltba helyezte.

Mivel beköszöntött a zsidók szent napja, a Szombat, nem vihette messzebbre. Egy másik jólelkű izraelita, Nikodémus főpap még azon az éjjelen meglátogatta Jézus sírját. Elbúcsúzott az embertől, akiben a zsidó vezetők közül először ismerte fel az Istent. Voltak, vannak ilyen zsidók is.

Péntek este van: fényekkel és villogó neonokkal tarkított „pesti sötétségben”, bulizni induló fiatalok és kukázó hajléktalanok között vezet az utam. Templomba megyek, szembenézni a halállal és befogadni a reményt.

Az Örökimádás templomban 20:20-kor kezdődik Jézus sírba tételének liturgiája. Kicsit előbb érkezem, csendesen készülődnek a szervezők: Péter atya, a nővérek és segítőik szó nélkül, szeretetteli egyetértésben készítik elő a szentélyt. Mindenki tudja a dolgát és átérzi a pillanat méltóságát.

A Krisztus Urunk megfeszítésére emlékeztető, gyönyörűen megmunkált fakeresztet elviszik. Hiszen a Megváltó már a sírban van. Hatalmas fehér vásznakat feszítettek ki, ezek szegélyezik szeretett Jézus sírját. A gyertyákat eloltják, jótékony félhomályban ülünk. A padokra kézzel írt lapok vannak odakészítve, rajta a szertartás fontosabb dalainak szövegével, kottáival és idézetivel.

A lapok kézzel és géppel vannak írva, minden betű gyönyörűen megmunkált. Látszik, hogy nagy odafigyeléssel írták, formázták meg őket.

A szertartás csendes körmenettel indul. A hófehér  kórusruhába öltözött Péter atya vezeti, aki egy Jézus Krisztus jelképező ikont tart a magasba. Ez lesz elhelyezve a sírba. Mögötte 5 szál vérvörös rózsát, összehajtott gyolcsot, virágszirmokat és illatos vizet hoznak. Elhelyezik őket Jézusunk sírja mellett, miközben a kórus halkan énekel. Majdnem dúdolnak. Jézus sírbatételét mesélik el hagyományos gyönyörű énekekkel.

Kint egyre sötétebb lesz, elnéptelenednek az utcák. Ennek ellenére majdnem teljesen megtelik a templom. Számos fiatal másként tölti ezt a péntek estét. Szórakozás és öncélú költséges fogyasztás helyett ők ma este gyászolnak, hogy holnap örülhessek.

Én először vagyok ilyen szertartáson.

Mindenki, aki szeretne, kimehet Jézus Krisztus jelképes sírjához, mellé illatos víz és fonott kosárkákban rózsaszirmok vannak kikészítve. Sorra jönnek a hívek, lehajtott fejjel, bánatuk batyujával lelkükben. Először kicsit bátortalanul, majd egyre többen.

Leborulnak a Mester sírja előtt, virágszirmokat helyeznek rá és illatos vízzel hintik meg ideiglenes nyughelyét. Imádkoznak és összeomlanak - testben és lélekben egyaránt. Ideje van a fájdalomnak. Gyászolunk, Őt, magunkat, szeretteinket.

Minden szomorúságot kiadok magamból. Egy őskeresztény közösségben érzem magam. A tiszta romlatlan hit forrásánál.

A sajátos gyászszertartás végén mindenki leborul vagy letérdel, és csendben kimegy a templomból.

Csak Jézus Krisztus marad, és a remény, hogy van kire várni.

Gémesi Gábor