100 éves az Örökimádás templom!
Az Örökimádás templomot közel 100 évvel ezelÅ‘tt, 1908. szeptember 8-án szentelték fel. ÉpÃtettÅ‘je Kánter Károly az Oltáriszentség elkötelezett apostola volt. A Központi Oltáregyesülettel karöltve hozta létre ezt a lelki központot, ahol a szomszédos zárda nÅ‘vérei és a fÅ‘városi hÃvek folyamatosan imádkoztak Jézus jelenlétében. A szintén a templomhoz tartozó lelkigyakorlatos ház az odalátogatók hitének elmélyÃtését szolgálta.
Az elmúlt évszázad sok megpróbáltatást tartogatott a templom papjainak és hÃveinek egyaránt. A szocializmus éveiben a lelki és emberi küzdelmek mellett az épület anyagi fenntartása is szerény keretek között tudott csak megvalósulni. A tulajdonképpeni felújÃtás, csak a kilencvenes években indult és a külsÅ‘ homlokzat renoválására korlátozódott. A tetÅ‘szerkezet és templombelsÅ‘, valamint a technikai berendezések gyakorlatilag 50 éve érintetlenek és elhasználodtak a hosszú évek alatt. A templom lelki megújulásának egyik fontos feltétele tehát annak teljes felújÃtása, hogy az a jövÅ‘ nemzedékeinek is az imádság és az Istenre figyelés helye lehessen.
 Templomunk fennálásának 100. évfordulójáról 2008. szeptember 1-től 8-ig tartó ünnepi hét folyamán emlékeztünk meg.
A hét programja itt olvasható.
|